Belépés
Szavazás

Milyennek találod az oldalamat?

Kereső

Indiánok horoszkópja!

Észak-amerikai indiánok horoszkópja

 

A kínai, a maja zodiákusról biztosan hallottatok már, de azt tudtátok, hogy az észak-amerikai indiánok is rendelkeznek saját csillagjegyekkel?

 

 

 

indian-horoszkop

 

 

 

A kínai horoszkóphoz hasonlóan az indián kultúrában is az állati szimbólumok terjedtek el. Az indiánok úgy tartották, hogy az embert születésekor egy állat veszi védelmébe, és végigkíséri egész életútján. Lássuk, melyik állat jegyében születtél!

 

 

 

 

Vidra (január 20. – február 18.)

 

Nem szabálykövető, mindig letér a kitaposott ösvényről, azonban ennek ára is van, hisz újító gondolatait nem mindig értékeli a környezetében. Irtóznak a hagyományos megoldásoktól, ugyanakkor éppen az újító szándékuk az erősségük. Enne köszönhetően az intuíciójuk és kreativitásuk jóval magasabb az átlagnál, humorosak, figyelmesek, és őszinték. Nem tűrik, ha korlátok közé zárják őket, ennek hatására hajlamosak elszigetelni magukat másoktól.

 

Farkas (február 19. – március 20.)

 

Az egyik legszenvedélyesebb jegy, mély érzelmek jellemzik, és úgy fizikai, mint lelki szinten vágyik a párja közelségére. Számára a szerelem teszi igazán boldoggá az embert, ezért mindent megtesz, hogy megtalálja az igaz szerelmet. A Farkas ugyanakkor független állat is, ezért feladata, hogy megtalálja az örök szerelem és a függetlenség közötti középutat. Az jegy szülöttei egy részének ez nem sikerül, ezért esetükben gyakori a partnerváltás.

 

Sólyom (március 20. – április 19.)

 

Vezető típus, minden helyzetben képes a józan gondolkodásra, és a jó döntések meghozatalára. Nagy az igazságérzete, mindig kiáll mások igazáért, lételeme az igazságért való harc. Kitartó, hisz céljai érdekében képes a végtelenségig is küzdeni. Feladata, hogy higgadtan kezelje a sikereket, ellenkező esetben beképzeltté, arrogánssá válhat, és azt gondolhatja, hogy mindenben neki van igaza. Ha elutasítják, könnyen begorombul, és harcias lesz.

 

Hód (április 19. – május 20.)

 

A Hód szereti feltérképezni a másik embert, igazi üzleti típus. Akármibe kezd, teljes erőbedobással végzi. Kiváló stratégia érzék jellemzi, mindig megtalálja a helyes utat, és többnyire győz. Vitázni nagyon szeret, kevesen állnak ki ellene, mert vág az esze. Ez a hátránya is egyben, hisz a diplomácia nem az erőssége. Hiába van igaza, nem mindig méri fel, hogy kinek mit, és hogyan mond. Ha jó a kedve segítőkész és barátságos ellenben, ha feldühítik, könnyen arrogánssá válik.

 

Szarvas (május 21. – június 20.)

 

A bölcsesség és az inspiráció jegye. Humoros, kedves, intelligens jótékony hatással van a közösségre. Amellett, hogy társasági lény, megjelenése is általában vonzó. Sokat törődnek külsejükkel, ritkán azonban a nárcizmus is jellemző rájuk. Aki mégsem kedveli őket, azokat kétszínűnek tartja, de alapvetően kedves, vidám, bájos személyek.

 

Harkály (június 21. – július 21.)

 

Az egyik legszeretetreméltóbb jegynek tartják. Hatalmas empátiakészséggel rendelkezik, odafigyel mindenkire, megértő, rá mindenki minden körülmény között számíthat. Ideális szülőnek, házastársnak, barátnak. Megjelenésükre a szelíd, barátságos kisugárzás jellemző, bizalomgerjesztők, romantikusak, de ha rosszkedvűk van, akkor hajlamosak féltékenykedni, haragot tartani és birtoklásvágy uralkodik el rajtuk.

 

Lazac (július 22. – augusztus 21.)

 

Életrevalóság jellemzi, nagy benne a tettvágy, célratörő és energikus. Nagy a meggyőző képessége, jól tud motiválni, hisz hatalmas az önbizalma. Hatással van mindenkire, pozitív erő árad belőle. Magánéletére sikeresség jellemző, sok a barátja. Nagyvonalú, filantróp, nyugodt és intelligens személyiség.

 

Medve (augusztus 22. – szeptember 21.)

 

Pragmatikus, racionális, megbízható személyiség. Mindig a realitás talaján mozog, e miatt kissé száraznak, komolynak tűnhet. Hatalmas szíve van, nagyon tud szeretni, és cselekedeteit a jó szándék motiválja, még akkor is, ha nem úgy tűnik néha. Nem jellemző rájuk az érzelmi kitörés, szerények, kissé félénkek is. Ha valakinek sikerül meghódítani a szívüket, megtapasztalhatják, hogy mennyire értenek ahhoz, hogy boldoggá tegyék partnerüket.

 

Holló (szeptember 22. – október 22.)

 

Magával ragadó, lendületes, karizmatikus személyiség. Természetéből adódóan felhívja magára a figyelmet. Jellemző rá az idealizmus, a diplomáciai érzék, ezért sokan kérik a tanácsát. Találékony, szellemes, így képes és szívesen is segít másoknak. Megértő, empatikus, igazi barát.

 

Kígyó (október 23. – november 22.)

 

A sámánok csillagjegye ez. A jegy szülötteit már egész kicsi korban a szellemi dolgok, a spiritualitás érdeklik. Jellemző rájuk az ezotériában való elmélyülés, képességei is megvannak hozzá. Ha odafigyel a saját útjára, akkor gyógyító, lelki vezető is lehet belőle. Vigyáznia kell, hogy ne lépjen a fekete mágia útjára, és bár megvan rá a képessége, ne manipuláljon másokat. Misztikus, félelmetes erők birtokosa, neki kell eldöntenie, melyik utat járja.

 

Bagoly (november 23. – december 21.)

 

Változékonyság jellemző rá, miközben a saját útját járja. Mindenhol otthon érzi magát a világban, teljesen jelen van azokban a dolgokban, amit csinál, beleélése határtalan. Sokszor vakmerőnek tűnhet, néha felelőtlenségre is hajlamos. Rajong az életért, nem fél a haláltól, ezért néha kihívja maga ellen a sorsot. Ha időben képes megkomolyodni, akkor kiváló pedagógus, művész válhat belőle.

 

Lúd (december 22. – január 19.)

 

A tisztességes, becsületes munka elvégzője. A jegy szülöttei teljesítmény orientáltak, bármilyen célt képesek elérni. Ambícióinak csodájára járnak, képes bárkit legyőzni, ezért nem is nagyon állnak az útjába. Makacs, kitartó, szívós, teherbírása rendkívüli. Jó üzletember, sportoló válhat belőle, ugyanakkor szeretteit minden erejével óvja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 




 
 

Oldalam díja

 

ÖLELÉS OKLEVÉL

BARÁTSÁG DÍJ

 

        Vízöntő

 

 

Látogass el a Szegedi Cicamentők

hivatalos oldalára


 
FELHÍVÁS!

LEGYÉL TE IS
ÁLLATVÉDŐ!

A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete - együttműködve az
Országos Állatvédőrséggel,


várja olyan állatbarátok jelentkezését, Szegedről és környékéről, kik m
egbecsülik az állatokat, részt vennének állatvédő, állatkínzások, a helytelen állattartás felderítését, megelőzését (kutya, macska) szolgáló munkánkban!

VÉDJÜK EGYÜTT
AZ ÁLLATOKAT!
GYERE KÖZÉNK!


Ideiglenes cica-, kutyabefogadók jelentkezését is várjuk!

Állatkínzások, a helytelen állattartás bejelentése:
cicamentes@gmail.com;
allatvedo2009@gmail.com
06-30-22-44-208
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

              

           Időjárás előrejelzés

Hőtérkép

Felhőkép

 

 

HONLAPJAIM!!!!!!!!

 

http://donnamama.lapunk.hu/

http://www.kicsiunokam.eoldal.hu/

 

 

 

 

 

 

     

 

Kínai állatjegyek!
 
Kiváncsi vagy milyen állat jegyében születtél a Kínai horoszkóp szerint?
Ha igen,akkor csak ird be mikor születtél:. Pl: "1988"

 


 

 

 

 
 


 
Google PageRank

 

 

 

Hun-Web Linkek

Add to Google

Share

 

 

 

 

 

 

 

 

Nézz be ide is!

https://www.facebook.com/mirjamczeto

 

 

LÁTOGATÓIM:

2013. április 29-től

 

visitor counter

 

 

 

 

 

 

 

Bibliai milliomos


Vajon mennyire ismered a Bibliát? 

 

 

 

Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém . . . Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.


Wass Albert
 




Ha azt akarod, hogy barátod legyen szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan?- kérdezte a Kisherceg.
- Sok- sok türelem kell hozzá- felelte a róka.- Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak a félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
 
 



Szeretet van
a napfény aranyló sugarában,
tavasszal virágzó fákban,
az ég gyöngyöző kékjében,
tavak tisztavizű mélyében.

Szeretet van
madarak rikoltó énekében,
bogarak törékeny életében,
állatok mindentudó szemében,
hüllők hideg vérében.

Szeretet van
anyai jóslatokban,
gyermeket váró hónapokban,
iskolákba futó diákokban
és a tanítókban.

Szeretet van
lázongó, vad fiatalokban,
sötétben botorkáló alakokban,
kopott, csöndes cellafalakban,
ijedten suttogott szavakban.

Szeretet van
a boldog, fiatal párokban,
szenvedélyesen szőtt álmokban,
mámoros, örök éjszakákban,
termékei ˝almafákban˝.

Szeretet van
körülöttünk mindenben,
boldogító, vidám színekben,
nevetve futkosó gyermekben,
s mindez benne van Istenben.
 
 




A barát egy mosoly,mely bátorít,ha félsz:

A barát a taps, mely ujjong,ha célba érsz.

A barát egy kéz,mely felhúz ha elestél:

A barát az álom,mit ébren kerestél.

A barát egy könnycsepp,mely érted hull,ha baj van:

A barát gyémántpáncél,óv téged a harcban.

A barát egy nevetés,mely felharsan ,ha meglát:

A barát egy rózsakert,mely Neked nyitja bokrát.

A barát egy csillag,mit az éj varázsol:

A barát egy dallam,mit meghallasz bárhol.

A barát a láng,mely kitáncol a tűzből:

A barát az emlék,mit szívedben őrzöl.

A barát is csak ember,s néha tán hibázik:

De szeret,s ha nincs veled,érzed,hogy hiányzik.

Mert Egynek lenni nem jó ezen a világon...
 
 

 

 

 

Marika Czető


Hozd létre a saját névjegyed


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

lap tetejére

 

0.028 mp